Csoki; mindent a gyermekeinkért.
2002-ben 300.000 körülire tették a kakaóiparban dolgozó gyermekrabszolgák számát, ma már ez jó eséllyel fél millió fölé emelkedett. A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a történelem során soha nem voltak ilyen alacsonyan a rabszolga-árak. Ez nyilván a túlnépesedéssel, a növekvő gazdasági kiszolgáltatottsággal és egyes helyeken a nagycsaládi kötelékek felbomlásával is indokolható. A világban jelenleg 27 millióra becsülik a rabszolgasorban tartott emberek számát, amelynek közel fele gyermek.
Azt már több jelentés megállapította, hogy az Elefántcsontparttal szomszédos Mali az egyik legnagyobb rabszolga-donor: itt modern rabszolgavadászok csábítják el az egyedül kószáló vagy kolduló gyermekeket némi pénz ígéretével különböző kakaóültetvényekre. Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaóexportőre, a világtermelés egy jó részét itt állítják elő. (A legnagyobb fogyasztó egyébként Svájc, a legnagyobb feldolgozó pedig az USA.)
A probléma ugyan több mint tíz éve ismert, azonban keveset lehetett hallani róla. A csokoládégyártók részéről csak lassan indult meg a tudatra ébredés, legutóbb 2009 márciusában a Cadbury jelenetette be, hogy a Dairy Milk, mint legnépszerűbb terméke, a nyár végére “slave-free”, vagyis rabszolgamentes lesz. A Fair Trade és más, etikus kereskedelemmel foglalkozó nem-kormányzati szervezetek küzdenek azért, hogy a nyugati fogyasztó tudomására hozzák, mit támogatnak. Becsléseik szerint minden harmadik csokoládé véres!
Rabszolga-farmok:
A gyermekek általában 10-14 évesek, egyes jelentések szerint a 16 éves kort már ritkán élik meg. A folyamatos permetezés és különböző vegyi anyagoknak való kitettség, vagy egyszerűen az alultápláltság és a napi 14 óra munka rengeteg áldozatot szed. A körülmények minden esetben a középkort idézik: éjszakára akár ablaktalan helységbe, minden higiéniát nélkülöző szobákba zárják be a gyerekeket, napközben a kemény munkát végeztetik velük. Aki elesik, nem bírja, azt gyakran megverik, esetenként megölik.
Néha egy-egy gyermeknek sikerül megszöknie a farmról és hatóságoknak jelenteni a visszaélést vagy a családjához visszajutni, azonban a többségük soha nem kerül elő. A legalacsonyabb becslések szerint is évi 700.000 gyermek és nő esik emberkereskedők áldozatául a világban.
A modern rabszolgaság tehát él és virágzik: a szexipartól a textilgyárakig, a bányászattól a kakaóültetvényekig, a téglaégetéstől a játékkészítésig mindenütt jelen van. Néhány hétköznapi termékünk is már rabszolgamunkából származik. A nemzetközi fellépés pedig mindaddig nem lehet hatékony, amíg egyes helyi kormányzatok hajlandók szemet húnyni az ügy felett.
Forrás: www.kitekinto.hu



Hát ez borzalmas!Ezen az áron nem hinném, hogy túl jó enni kakaót.
Ahhoz, hogy nyugaton kényelmesen éljenek egyesek, máshol szenvedniük kell az embereknek.
Leszokok a nutelláról!
Az nagyon jó hír – lenne, hogy a Cadbury “rabszolgamentes” lesz, csakhogy épp most vásárolta fel a Kraft Foods, úgy, hogy Angliában a fogyasztók nemzeti gyászt tartanak, és hát nyilván nem kevesebb, hanem több vér fog hozzá tapadni…
Fair Trade dolgok “rabszolga mentesek” és sok helyen lehet ilyet venni persze drágább.
De nem csak a Kakó ilyen a nike cipő is… szóval nem könnyű ez kikerülni