GANGESZ

A folyó-irat

Hősök tele

20111115004Számtalan olyan politikai és társadalmi hős volt (és van), akik legyőzték a hasonlóan hatalmas ellenségüket, ám illúziójuk miatt mind azt hiszik, hogy a föld amit raboltak az övék, s újra egymás ellen harcolnak, míg életüket vesztik valahol. Nem képesek elfogadni azt a lelki utat, ami a végső győzelemhez a békéhez vezet. Noha nagy hősök és politikai vezetők, nem tudnak a lelki megvalósítás útjára lépni.
A politikusok talán le tudják győzni hasonlóan hatalmas politikai ellenségeiket, sajnos azonban erős érzékeiket, amelyek mindig velük vannak, nem képesek  az irányításuk alá vonni. E közeli ellenségek fölött nem tudnak győzelmet aratni, ezért azon igyekeznek, hogy más ellenségeken kerekedjenek felül, s végül a létért folytatott küzdelem során valamennyien dicsőségesen vagy szánalomraméltóan elpusztulnak. Nem fogadják el a lelki megvalósítás útját, és nem érik el békét (az önmegvalósítást), s így újabb és újabb legyőzendő ellenségekbe botlanak. Egész életüket tönkreteszik az „ez az Én földem és az Én dicsőségem” illúziójával. Nem tudnak fejlődni lelki szempontból, így aztán képtelenek megszabadulni a sóvárgástól. Hibáikért másokat okolnak, a folytonos csatározás felemészti erejüket. Legyőzetnek s végül oda temetik őket ahová az ellenségeiket.

Posted in vallás.

Add a comment

Previous Post: Lélek és pszichoanalízis   Next Post: Elkerülhetetlen

Nincs még komment.

Ide írhatsz kommentet.