Kézfogás a természettel.

Manapság egyre divatosabb bio-ételeket fogyasztani, természetes alapanyagokból építkezni, öltözködni, mosódióval mosni stb. és ez jó is, de
mindezen erőfeszítések eredménye eltörpül amellett az eredmény mellett, amit azzal nyerhetnénk, ha a társadalmunk szerkezetét hangolnánk a természetes felé.
A Védák szerint a természetes módon működő társadalom, nem politikai alapokra épül, nem a hatalom és az érdekek alakítják ki a rétegződését! Nincs is benne alá-fölérendeltség, ergo forradalom és lázongás sem. Az egyén mentális és intellektuális igényeit veszi figyelembe a guna és a karma, azaz a tulajdonságok és a cselekvés, tehát az egyének viselkedése, és szokásai alapján. Négy társadalmi rend foglaltatik benne melyeket a test részeihez hasonlítanak. Bráhmanák-fej-értelmiség, ksatriyák-karok-katonák, vaisyák-gyomor-kereskedők, sudrák-lábak-munkások. Egyik sem jobb, vagy fontosabb a másiknál. Persze mondhatod, hogy a fejed fontosabb mint a lábad, de ha a lábad beteg, több pénzt fogsz rá költeni mint a fejedre.
Emberi társadalom az a társadalom, amely a lelki megvalósítás felé halad. A legfejlettebb emberi társadalmat varnásrama társadalomnak nevezzük amelyben az emberek lelki szempontból is fejlődnek. Fejlődhet-e egy olyan társadalom lelkileg amelyben nincs lelki oktatás, ahol a lélekről szóló tudás hit csupán? A fejlődés nem azt jelenti, hogy feleslegesen „létszükségleteket” találunk ki, s így az állítólagos testi kényelem fokozására vesztegetjük az emberi energiát.
Valódi fejlődés az, ami a testi-lelki harmónia felé vezet. Bár a varnásrama rendszer darabjaira hullott, újból felépíthető mert csoportjai akár eredeti, akár degradált formában, de létezni fognak, minthogy az emberi tudat természetes működésre alapul, s nem lehet őket elpusztítani. Olyanok, mint a nap, amely mivel Isten teremtette, fent fog maradni. Akár felhők takarják a napot, akár a tiszta égen ragyog, léte nem szűnik meg.
Éppen így amikor a varnásrama rendszer degradálódik, akkor származáson alapuló kasztrendszernek látszik, de minden társadalomban megtalálható az értelmiség, a katonák, a kereskedők és a munkások osztálya. Amikor ezeket, a védikus elvek szerinti együttműködés szabályai vezetik, akkor béke honol, s a lelki fejlődés biztos. Ha azonban az irigység, korrupció, törvénytelenség és kölcsönös bizalmatlanság felerősödik, akkor az egész rendszer degradálódik, és ez az állam nyomorúságához vezet.
Érdekel a társadalom felépítés védikus rendszere? Kattints a „tan-folyamok”ra.


Na, végre! Nem is mondtad, hogy elkészült a blogod!