GANGESZ

Lélek és pszichoanalízis

Sjámaszundara: Sigmund Freud elképzelése az volt, hogy a pszichológiai problémák nagy részét a gyermek- vagy csecsemőkorban elszenvedett traumatikus élmények okozzák. Gyógymódja az volt, hogy páciensét rávette: emlékezzen vissza ezekre a fájdalmas eseményekre, és analizálja őket.
Sríla Prabhupáda: Azt azonban nem tudta, hogy újra meg fognak születni csecsemőként. Jelen élete után az ember megint csak egy anyaméhbe kerül, s ugyanazokat a traumatikus élményeket éli át. Éppen ezért a lelki tanítómesternek és a szülőknek az a feladata, hogy megmentsék gyermeküket egy újabb születéstől. Az emberi létformában megadatik számunkra a lehetőség, hogy megismerjük a születés, a halál, az öregkor és a betegség szörnyű élményét, és úgy cselekedjünk, hogy ne kelljen újra keresztülmennünk ugyanazokon a tapasztalatokon. Másképp a halálunk után újra meg kell születnünk egy anya méhéből, s újra részünk lesz az ismétlődő szenvedésekben.
Sjámaszundara: Freud nagyon sok neurózisos embert kezelt. Ha például egy férfi szexuálisan impotens, akkor a gyermekkorát felidézve talán visszaemlékszik valamely bántó tapasztalatra az anyját vagy az apját illetően, ami azt okozta, hogy most taszítják a nők. Ily módon megoldhatja a konfliktust, és újra normális nemi életet élhet.
Sríla Prabhupáda: De a szexuális kapcsolatból származó gyönyör még ebben a normálisnak nevezett állapotban is jelentéktelen és kiábrándító. A közönséges ember számára, aki ragaszkodik a materialista életvitelhez, az egyetlen örömet a nemi élvezet jelenti. A sásztra [a védikus szentírás] azonban azt mondja, yan maithunádi-grhamedhi-sukham hi tuccham: a nemi kapcsolat okozta öröm legjobb esetben is csak tizedrangú élvezet. A materialistáknak elképzelésük sincs a Krsna-tudat öröméről, ezért a nemi életet a legnagyobb élvezetnek tudják be. És mi az, amit tapasztalunk? Amikor viszket valamink, megvakarjuk, és ez bizonyos fokú élvezetet okoz. A nemi élvezet utóhatásai azonban kiábrándítóak. Az anyának el kell viselnie a szülés fájdalmait, az apának pedig vállalnia kell a kötelességet, hogy szépen felneveli és taníttatja a gyerekeit. Persze ha valaki nem ismeri a kötelességét, mint a kutyák és a macskák, az más. De egy tisztességes ember számára talán nem jár sok vesződséggel a gyerekek fenntartása és felnevelése? De igen, minden bizonnyal azzal jár. Éppen ezért mindenki igyekszik elkerülni, hogy gyereke legyen: fogamzásgátlókat használnak. Ennél azonban sokkal jobb, ha követjük a sástrák utasítását: el kell tűrnünk a viszketést, s ezáltal rengeteg fájdalomtól szabadulhatunk meg. Ez az igazi pszichológia. A viszketést el lehet tűrni, ha gyakoroljuk a Krsna-tudatot. Akkor nem lesz annyira vonzó számunkra a nemi élet.
Sjámaszundara: Freud filozófiája az volt, hogy az ember minden neurózisa és személyiségzavara, a különféle konfliktusok és aggodalmak a szexuális impulzusra vezethetők vissza.
Sríla Prabhupáda: Ezt mi is elismerjük. Minden megtestesült élőlényre jellemző az éhség és a nemi vágy. Még az állatoknál is megtaláljuk ezeket az ösztönöket.
Sjámaszundara: Freud abban hitt, hogy az ego igyekszik féken tartani ezeket a primitív ösztönöket, s ebből a konfliktusból származik minden aggodalom.
Sríla Prabhupáda: A mi magyarázatunk erre a következő: Az anyagi lét kétségkívül nagyon fájdalmas. Amint valaki anyagi testbe kerül, kénytelen szembenézni a háromféle gyötrelemmel: a más élőlények, a természet, valamint a saját teste és elméje okozta szenvedésekkel. A probléma tehát az, hogyan szüntessük meg ezeket a gyötrelmeket, és hogyan legyünk maradandóan boldogok. Amíg nem vetünk véget materialista életvitelünknek, a háromféle szenvedéssel, valamint az ismétlődő születéssel és halállal együtt, addig nem lehet szó boldogságról. Az egész védikus civilizáció arra épül, hogyan gyógyuljunk ki a materializmus betegségéből. Ha sikeresen kikúráltuk, tünetei automatikusan megszünnek. Freud a fő betegségnek csak a tüneteivel foglalkozik. Amikor valaki beteg, akkor fájhat a feje vagy a lába, a gyomra stb. Ha azonban meggyógyul, minden tünet megszűnik. Ez a mi módszerünk.
Sjámaszundara: A pszichoanalízis teóriájában Freud kifejti, hogy a gyermekkorunkban bennünket ért érzelmi megrázkódtatásokra viszszaemlékezve és azokat újra kielemezve megszabadulhatunk a feszültségtől, amit jelenleg tapasztalunk.
Sríla Prabhupáda: De mi a garancia rá, hogy nem lesz részünk újra megrázkódtatásban? Kigyógyíthatja a páciensét valamelyik megrázó élménye következményeiből, de nincs biztosíték arra, hogy később nem éri ugyanolyan sokk. Freud gyógymódja nem ér semmit. A mi módszerünk teljes gyógyulást nyújt, további sokkok nélkül. Aki elmélyül az igazi Krsna-tudatban, az a legkeményebb megpróbáltatásokkal is úgy tud szembenézni, hogy háborítatlan marad. Krsna-tudatú mozgalmunk ezt a képességet adja az embereknek. Freud megpróbálja orvosolni egy megrázkódtatás következményeit, de újabb megrázkódtatások jönnek majd, egyik a másik után. Így működik az anyagi természet. Ha megoldunk egy problémát, azonnal felbukkan egy másik, s amikor azt is megoldottuk, már ott a következő. Addig, amíg az anyagi természet irányítása alatt állunk, ezek a megrázkódtatások újra és újra bekövetkeznek. Ha azonban Krsna-tudatúvá válunk, nem ér többé efféle sokk bennünket.
Sjámaszundara: Freud elmélete szerint az emberi természet legalapvetőbb ösztöne a nemi vágy, a libidó, és ha egy gyereket akadályozunk abban, hogy szexualitását kifejezésre juttassa, a személyisége torzulásokat fog szenvedni.
Sríla Prabhupáda: Mindenkiben ott van a nemi vágy; ez a tendencia bennünk lakozik. A mi brahmacarya-rendszerünk azonban már a fejlődése korai szakaszától megszorításokhoz köti a gyerek nemi életét, és figyelmét a Krsna-tudatra irányítja. Ennek eredményeképpen nagyon kevés a valószínűsége, hogy ilyesfajta személyiségzavarban szenvedjen. A védikus korban a társadalom vezetői tudták, hogy a korlátlan nemi élet meghosszabbítja az ember anyagi világbeli létezését: újabb és újabb anyagi testeket kell majd felöltenie, élet élet után. A sástrák ezért meghagyják, hogy csakis házasságon belül lehet nemi életet élni, másképp tilos. A Krsna-tudatú mozgalomban a tiltott nemi életet nem engedjük meg, de a legális formáját igen. A Bhagavad-gítában [7.11] Krsna azt mondja: dharmáviruddho bhútesu kámo ’smi bharatarsabha. „Én vagyok az a nemi élet, ami nem ellenkezik a vallásos elvekkel.” Ez azt jelenti, hogy a nemi életet korlátozni kell. Mindenki hajlamos rá, hogy korlátozás nélkül éljen nemi életet — és a nyugati országokban meg is teszik —, a védikus rendszer szerint azonban ezt korlátok közé kell szorítani. És nem csak a nemi életet, de a húsevést, a szerencsejátékot és az ivást is. A mi közösségünk kizárta ezeket a dolgokat, és nyugati tanítványaink Krsna tiszta bhaktáivá váltak. Az embereknek azonban legalább korlátozniuk kell ezeket a bűnös cselekedeteket, ahogyan a védikus sástrák meghagyják.
A védikus varnásrama-dharma [a négy társadalmi és négy lelki rend szerinti felosztás] rendszere olyannyira tudományos, hogy minden magától a helyére kerül. Az élet nyugodt mederben folyik, és mindenki fejlődik a Krsna-tudatban. Ha az emberi társadalom ezt a rendet követné, nem lenne több efféle mentális probléma.
Sjámaszundara: Freud azt vallotta, hogy a szexuális energia nemcsak magában a nemi együttlétben nyilvánul meg, hanem egy tucat más testi örömérzéssel is kapcsolatba hozható, mint amilyen például a száj által tapasztalt élvezet, az evés stb.
Sríla Prabhupáda: Ezt a sástra is megerősíti: yan maithunádi-grhamedhi-sukham. Az anyagi világban az egyetlen élvezet a szex. Az ádi szó arra utal, hogy a legfőbb elv a maithuna, a nemi élet. Az anyagi élet egész rendszere a nemi élvezet körül forog. Ez a gyönyör azonban olyan, akár egy csepp víz a sivatagban. A sivatagnak egy óceánra való vízre lenne szüksége. Ha találunk egy csepp vizet a sivatagban, kétségkívül mondhatjuk, hogy „itt van egy kis víz”, de mit érünk vele? Ugyanígy a nemi élet is nyújt némi gyönyört, de mit ér ez a gyönyör? A Krsna-tudat véget nem érő boldogságával összehasonlítva csak egy csepp víz a sivatagban. Mindenki a végtelen gyönyört keresi, de senki sem elégedett. Annyi formáját kitapasztalták már a szexnek, a fiatal lányok meg szinte meztelenül járnak az utcán. Az egész társadalom degradálódott. Mindenütt megnövekedett a nők száma, és minden lány, minden nő arra törekszik, hogy vonzódást ébresszen egy férfiban. A férfiak pedig kihasználják a helyzetet. Bengálban van egy közmondás: „Ha a piacon is lehet tejet kapni, minek tartsunk tehenet?” A férfiak nem akarnak feleséget, mert a szex olcsó árucikk lett. Elhagyják a családjukat. És minél inkább ragaszkodnak a női nemhez, annál inkább emelkedik a nők száma a világon.
Sjámaszundara: Hogyan függ ez össze azzal, hogy egyre több a nő?
Sríla Prabhupáda: Amikor a férfiak túlságosan sokszor élnek nemi életet, elvesztik a képességüket, hogy fiúgyermeket nemzzenek. Ha a nő szexuálisan erősebb, akkor lány születik, amikor pedig a férfi az erősebb, fiú. Ez az Áyur-veda tudománya. India Pandzsáb államában például kevesebb a nő, mert a férfiak mind jól megtermett, erős emberek. Amikor tehát a nők mindenre kaphatók, a férfiak elgyöngülnek, és lánygyermekeket nemzenek. Néha még impotensek is lesznek. Ha a nemi élet nincs korlátokhoz kötve, rengeteg gondot okozhat. Impotencia, a házasság kikerülése és a nők számának emelkedése — valamennyinek tanúi lehetünk napjainkban. Azt azonban senki sem tudja, miért történik mindez, és hogyan lehet az ember lélektani működését úgy irányítani, hogy elkerülje ezeket. Ennek megoldása érdekében a tökéletes védikus civilizáció rendszeréhez kell folyamodnunk.
Sjámaszundara: Freud azt mondja, ahogy a gyerek nőni kezd, kezdi majd megtanulni, hogy ha lemond az azonnali érzékkielégítésről, később többet nyer.
Sríla Prabhupáda: De még ez az úgynevezett „nagyobb nyereség” is illúzió, mert még mindig az anyagi élvezeten alapszik. Az egyetlen mód, hogy végérvényesen felhagyjunk ezekkel az alantas élvezetekkel, az, hogy elmélyülünk a Krsna-tudatban. Ahogy Krsna kijelenti a Bhagavad-gítában [2.59], param drstvá nivartate: „Magasabb rendű ízt tapasztalva tudata rendíthetetlenné válik.” Yamunácárya pedig azt mondja: „Amióta Krsna transzcendentális szerető szolgálatába merülök, és örökké megújuló lelki gyönyört merítek Belőle, bármikor jusson eszembe a nemi élet, köpök a gondolatra is, és ajkam legörbül az undortól.” Ez a Krsna-tudat. A mi előírásunk az, hogy egy gyereknek kezdetben önfegyelmet (brahmacaryát) kell tanulnia, s miután betöltötte a huszadik életévét, megnősülhet. Az elején meg kell tanulnia, hogyan fegyelmezze az érzékszerveit. Ha egy gyereket arra nevelnek, hogy szent legyen, akkor spermája az agyban fog koncentrálódni, és képes lesz megérteni a lelki értékeket. A spermium elvesztése csökkenti az intelligenciát. Tehát ha kezdettől fogva brahmacárí, és nem veszti el a magját, akkor intelligens, erős és jól fejlett lesz.
Az ilyen irányú nevelés hiányában az emberek agya és teste visszamarad a fejlődésben. Ha egy fiút brahmacárínak neveltek, de még utána is vágyik a nemi élvezetre, megnősülhet. Mivel azonban teljes testi és intellektuális erőre tett szert, azonnal fiút fog nemzeni. Amiatt pedig, hogy gyerekkora óta arra nevelték, hogy mondjon le az anyagi élvezetről, ötven éves korában vissza tud majd vonulni a családi élettől. Legidősebb fia ekkor huszonöt éves lesz, s átveheti apjától a családfenntartás kötelességét. A családos élet nem más, mint engedély a nemi életre — semmi több. Nincs szükség a nemi életre, de ha valaki nem képes az önmegtartóztatásra, akkor engedélyt kap, hogy megnősüljön és nemi életet éljen. Ez az a módszer, ami megmenti majd a társadalmat. Azzal, hogy valamiféle lehetséges gyermekkori traumát illetően találgatásokba bocsátkozunk, sohasem fogunk rájönni a betegség eredendő okára. A nemi ösztön, a mámorra és húsevésre való vágy az élet korai szakaszától jelen van, ezért szükség van az önfegyelemre, másképp nem kerülhetjük el.
Sjámaszundara: Az tehát, ahogyan nyugaton nevelik a gyerekeket, természetellenesnek tűnik, hiszen a szülők vagy túlságosan szigorúak és elnyomják a gyereket, vagy mindent megengednek neki.
Sríla Prabhupáda: Ez nem jó. A védikus rendszer útmutatást ad a gyereknek, hogy Krsna-tudatúvá válhasson. Kell, hogy legyen valami szigorúság, de mi másképp fegyelmezünk. Mi azt mondjuk, hogy a gyereknek fel kell kelnie kora reggel, imádnia kell a múrtikat a templomban, és énekelnie kell a Hare Krsnát. Kezdetben talán szükség van némi erőltetésre, másképp a gyerek nem szokik hozzá. Mindez azonban annak érdekében történik, hogy a figyelmét a Krsna-tudatos tettekre tereljük. Ezután, amikor rájön, hogy nem azonos a testével, minden nehézség megszűnik. Ahogy valaki fejlődik a Krsna-tudatban, minden ilyen materiális dolog iránt közömbössé válik. A Krsna-tudat tehát a legfőbb gyógymód — a csodaszer minden betegségre.
Sjámaszundara: Freud szerint a személyiséget három összetevő alkotja: az én, a felettes én és az ösztön-én. Az ösztön-én az élvezetre irányuló irracionális ösztön elnevezése. Az én az egyénnek a saját testéről alkotott képe, s egyben az önfenntartás ösztöne. A felettes én képviseli a szülők és más feljebbvalók erkölcsi tiltásait.
Sríla Prabhupáda: Az bizonyos, hogy mindenkiben jelen van valamilyen mértékben a hamis énképzet, az ahankára. Freud például azt gondolta magáról, hogy osztrák. Ez a hamis énkép: amikor azonosítjuk magunkat a szülőföldünkkel. Mi mindenkinek elmondjuk, hogy az anyagi testtel való azonosulás tudatlanság. Egyedül a tudatlanságnak tudható be, ha valaki indiainak, amerikainak, hindunak vagy muzulmánnak hiszi magát. Ez egy alacsony rendű énkép. Ennél magasabb rendű énkép a „Brahman vagyok, Krsna örök szolgája” elképzelés. Ha egy gyereket kezdettől fogva erre a felsőrendű énképre nevelnek, akkor hamis énképzete magától eltűnik.
Sjámaszundara: Freud azt vallja, hogy az én az ösztön-én irracionális követeléseinek elrendezésével és irányításával tartja fenn az egyén létét. Más szóval, amikor az ösztön-én lát valamit, például ételt, akkor rögtön követeli, hogy megehesse, az én azonban ellenőrzése alatt tartja ezt a vágyat, hogy megvédje az egyént, a felettes én pedig megerősíti ezt. Ez a három rendszer mindig összeütközésbe kerül a személyiségben.
Sríla Prabhupáda: Ez azonban alapjaiban hibás, mert Freudnak fogalma sincs a lélek testen túli létezéséről. Ő csak a testet veszi figyelembe. Nagyon ostoba tehát. A bhágavata filozófia szerint az, aki testi felfogásban él — azaz aki azonosítja magát a testével, ami csak nyálka, epe meg levegő —, az nem különb a szamárnál.
Sjámaszundara: Tehát az ösztön-én, az én és a felettes én kölcsönhatásai mind a testtel kapcsolatosak?
Sríla Prabhupáda: Igen, ezek mind nehezen megfogható fizikai kölcsönhatások. A finomfizikai test első összetevője az elme. Ez irányítja a látható-tapintható fizikai test érzékszerveit, ő maga pedig az intelligencia ellenőrzése alatt áll, amit az én vezérel. Ha tehát az énkép, az ego téves, minden más is az. Ha a hamis ego miatt tévesen a testemmel azonosítom magam, akkor minden más, amit erre a helytelen elképzelésre alapoztam, téves lesz. Ezt nevezik máyának, illúziónak. Az egész védikus oktatási rendszer célja, hogy levetkőzzük ezt a hamis elképzelést, és a lelki tudás tényleges síkjára emelkedjünk, amit brahma-jnánának neveznek. Amint valaki birtokába jut annak a tudásnak, hogy ő lélek, boldog lesz. Minden problémánk a téves énképünkből ered. Abban a pillanatban, ahogy az egyén felismeri valódi identitását, az anyagi lét lángoló tüze kialszik. Ezek a filozófusok csupán a lángoló tüzet elemezgetik, mi azonban megpróbáljuk egyszer s mindenkorra kimenteni az élőlényt az anyagi világ égő börtönéből. A filozófusok a tűzben akarják az embert boldoggá tenni, de hogyan is sikerülhetne nekik? Ki kell menteniük a tűzből, akkor majd boldog lesz. Ez Caitanya Maháprabhu üzenete, és ezt tanítja az Úr Krsna is a Bhagavad-gítában. Freud a lelket a testtel azonosítja. Fogalma sincs a lelki tudásnak arról az alapelvéről, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel. Különbözünk ettől a testtől, s egyikből a másikba vándorolunk. E tudás hiányában Freudnak minden elmélete tévedésen alapszik.
Nemcsak Freud van illúzióban, hanem mindenki más is az anyagi világban. Egyszer Bengálban egy bírósági ügy során megkértek egy elmeszakértőt, hogy mondjon szakvéleményt egy gyilkosról, aki őrültnek tetette magát. Az orvos megvizsgálta a bűnözőt, hogy valóban őrült-e, vagy csak erős stressz hatása alatt áll. A tárgyaláson aztán így szólt: „Sok embert megvizsgáltam már, és arra a következtetésre jutottam, hogy valamilyen mértékben mindenki őrült. Jelen esetben, ha a vádlott elmebetegséggel védekezik, felmenthetik a vád alól, ha akarják, de amennyire én megállapíthatom, többé-kevésbé mindenki őrült.” Ez a mi konklúziónk is: mindenki, aki az anyagi testével azonosítja magát, kétségkívül őrült, hiszen az egész életét egy téveszmére alapozza.
Sjámaszundara: Freud az aggodalom problémáját is vizsgálta, ami szerinte abból ered, hogy az ösztön-én ingerei igyekeznek felülkerekedni a racionális énen és a morális felső énen.
Sríla Prabhupáda: Ameddig valaki feltételekhez kötve él, mindig része lesz aggodalomban. A feltételekhez kötött élet során senki sem kerülheti el az aggodalmakat.
Sjámaszundara: Azért, mert nem teljesülhetnek a vágyai?
Sríla Prabhupáda: Igen. A vágyaink mindig beteljesületlenek maradnak, mert olyasmire vágyunk, ami átmeneti. Tegyük fel, hogy örökké akarok élni. Mivel azonban ebben az anyagi testben vagyok, szó sem lehet örök életről. Emiatt aztán örökké aggódni fogok, hogy mikor jön el értem a halál. Félek a haláltól, a test pusztulásától. Minden aggodalomnak az az oka, hogy az ideiglenesről azt hisszük, örökkévaló.
Sjámaszundara: Freud szerint az aggodalom akkor alakul ki, amikor a felettes én az én védelmében elnyomja az ösztön-ént. Lehet-e egészséges ezeknek az alapvető ösztönöknek az elnyomása?
Sríla Prabhupáda: Amikor magasabb rendűvel foglalkozhatunk, fel tudjuk adni az alacsonyabb rendűt. Amikor magával ragad minket Krsna szépséges formájának látványa, a vágyunk arra, hogy egy fiatal lány gyönyörű alakját lássuk, természetes módon megszűnik.
Sjámaszundara: Milyen következményekkel járnak a gyermekkori élmények a későbbi fejlődés során?
Sríla Prabhupáda: A gyerekek azokat utánozzák, akik körülveszik őket. Ismeritek a Tarzan filmet. Tarzan majmok között nőtt fel, és felvette a majmok szokásait. Ha a gyerekeknek jó társaságot biztosítunk, akkor pszichológia szempontból nagyon szépen fognak fejlődni — olyanok lesznek, mint a félistenek. De ha rossz társaságba kerülnek, démon lesz belőlük. A gyerekek olyanok, mint egy tabula rasa: úgy formálhatjuk őket, ahogy akarjuk, és nagy lelkesedéssel tanulnak.
Sjámaszundara: Tehát a gyerek személyisége nem egy állandó minta szerint fejlődik?
Sríla Prabhupáda: Nem. Úgy alakíthatjuk őket, ahogy akarjuk, akár a puha tésztát. Amilyen sütőformába rakjuk őket, úgy jönnek ki — paratha, capátí, kacaurí [indiai ételek]. Ha tehát valaki jó társaságot biztosít a gyermekeinek, azok szépen fognak fejlődni, míg ha rossz társaság veszi őket körül, fejlődésük is visszamarad. Nincs független lélektanuk.
Sjámaszundara: Freud meglehetősen pesszimistán vélekedett az emberi természetről: úgy hitte, mindannyian irracionális, kaotikus ösztönök irányítása alatt állunk, melyeket nem lehet megszüntetni.
Sríla Prabhupáda: Ez nem csupán pesszimizmusra vall, de tudásának csekély voltát is bizonyítja. Nem rendelkezett tökéletes tudással, és nem tökéletes embertől kapott képzést. Az elméletei ezért mind ostobaságok.
Sjámaszundara: Arra a következtetésre jutott, hogy ebben az anyagi világban lehetetlen boldognak lenni, de a pszichoanalízis segítségével meg lehet oldani néhány konfliktust. Úgy vélte, megpróbálhatjuk zökkenőmentessé tenni az utunkat, de nehézségekkel mindig találkozni fogunk.
Sríla Prabhupáda: Az igaz, hogy ebben az anyagi világban nem lehetünk boldogok. Ha azonban valaki lelki szempontból felemelkedik — ha tudata Krsna-tudattá változik —, boldog lesz