GANGESZ

A folyó-irat

SZÍVÁS…

boldog_bocik2Gyakorta hallom, hogy rossz szokás a tej fogyasztás, hiszen egyetlen állat sem fogyaszt tejet felnőtt korában. Ez azért érdekes mert amikor a borivásról kérdezem az embereket akkor ezt nem említik sosem, csak azzal érvelnek hogy az jó az emésztésnek. Azt azonban egyetlen fajnál sem látjuk, hogy bort készítenének vagy innának (a dohányzásról abortuszról homoszexualitásról stb. nem is beszélve). Amúgy ha étkezés után 40-45 perccel szőlő vagy alma levet iszol az is épp olyan jót tesz az emésztésnek.

És a tej az mire jó? A kutatások fehérje-komponensek egész sorát tárták fel a tejben, amelyek többek között jó közérzetet biztosító, fájdalom-csökkentő, mikrobaellenes, vérrögképződés-gátló, vérnyomáscsökkentő, érelmeszesedés-gátló, vitamin-megkötő, antioxidáns, immunrendszer-erősítő és rákellenes hatással rendelkeznek. A tejcukor élettani jelentősége is nagymértékben felértékelődött az utóbbi években. A laktóz elősegíti az ásványi anyagok (kalcium, magnézium, foszfor) felszívódását, és a belőle képződő tejsav a vastagbélben gátolja a káros bélbaktériumok elszaporodását. Ezen felül a tej bőségesen tartalmaz zsírban és vízben oldódó vitaminokat. Utóbbiak közül különösen a környezeti ártalmakkal (sugárhatás, fertőzések) szemben védőhatást nyújtó B-vitamin-csoport tekintetében igen értékes vitaminforrás a tej.

Az állati zsiradékot megkaphatjuk a legcsodálatosabb étel, a tej formájában is. A tejből, a vajból, a sajtokból és a többi tejtermékből úgy juthatunk állati zsírhoz, hogy nem szükséges hozzá ártatlan teremtményeket elpusztítani. Csakis a barbár mentalitás vezethet efféle mészárláshoz. A szükséges állati zsiradék beszerzésének civilizált formája a tej fogyasztása. Az állatok mészárlása az emberi szint alatt álló fajokra jellemző.

A védikus írások elmondják, hogy amikor tejet iszunk, folyékony formában a vallás elveit vesszük magunkhoz, és ez is nagyon fontos. Bár be kell ismernem számomra a fő érv a tej fogyasztás mellett a tejes édességek sokasága. Aki a tejivás ellen érvel, azokra úgy tekintek, hogy nem tudják élvezni az életet.
Szerintem nem meginni szívás, hanem kihagyni!

Egyébként a tehenek is isznak tejet, csak utálják ha fotózzák őket.

tejivo

Posted in egészség.

13 comments

Previous Post: A menő kaja!   Next Post: A legkézenfekvőbb jóga!

13 Replies

  1. És ráadásul azok az ételek milyen finomak, amit a tejből lehet csinálni :)

  2. köszi. bátorító, hogy itt vagy!
    Bala

  3. Köszönöm a cikket.Eddig csak tűrtem a sok papoplást,de ezután ezt fogom lobogtatni.Én amiótta az eszemet tudom,napi 3-4- liter tejet iszom.

  4. terlasz ápr 18th 2009

    Biztosan, tudományos ismeretek alapján készült ez a kis cikk a tej kiváló élettani hatásairól.
    Igaz, rajtam úgy robog át, mint gyorsvonat a kis falu állomásán. A gyilkolászáshoz csak annyit, hogy a
    természet törvényeit nehéz lesz megerőszakolni.
    Talán, soha nem is sikerül. Egyáltalán, szükséges-e?

  5. Állítólag a tej egy dologra jó, igen erős ragasztót lehet belőle gyártani.
    Itt található egy leírás erről. Nemcsak tej ellenes írás található itt, megoldást is kínál a szerző:
    http://www.geocities.com/all_are_one.geo/hun/tej.htm

    Kovács András táltos is azt tanítja, hogy a tej káros az egészségre.

    Én szoktam tejet inni. Finom az íze. Más előnyről nem tudok.

  6. Norris74 ápr 18th 2009

    Sok dologban egyetértek, azonban pár apró pontosítást eszközölnék.

    1. Az téves elgondolás, hogy az állatvilágban ne lenne jelen a homoszexualitás. Nagyon is jelen van, mint egy a természet a túlszaporodás elleni védekezésként alkalmazott megoldása. Pl galamboknál kimutatták, ha egy területen túlszaporodik a populáció, akkor a hím galambok elkezdenek hímekkel, a nőstények meg nőstényekkel fészket rakni. Mindenben úgy viselkednek amúgy, mint normális galambok, csak megtermékenyítés illetve tojás hiányában nem lesz utódjuk.
    Úgy vélem, hogy az egyre terjedő emberi homoszexualitás mögött is egy ilyen folyamat lehet, ám az ember tudásban már túllépett ezen, és ha akarja, akkor ezen pároknak is lehet utódjuk különféle módokon, így kijátszva a természet szabályozó folyamatát.

    2. A cikkíró a cikk vége felé a tejben található állati zsírokról beszél. Szerintem inkább a teljes értékű (mind tíz esszenciális aminosavat tartalmazó) fehérjékre gondol. Persze a tejben nagy mértékben jelen van a zsiradék is, de ezek hosszú láncú, telítetlen zsírsavak, amelyeknek az emésztése valamelyest nehezebb, mint a növényi eredetűeké, és energiát is pontosan annyit tartalmaznak, mint a növényi eredetűek. (37-38 kJ/gramm) Tehát a tej a vegetáriánusok esetében az állati fehérje miatt fontosabb, véleményem szerint.

    Ez egyetlen probléma a tejjel a laktóz-intolerancia lehet, (tejcukor érzékenység), illetve néhányan – civilizációs ártalmak miatt – sajnos a tejfehérje egyes összetevőire is érzékenyek. De akik nem, azoknak kiváló kiegészítő ital a tej.

    A többivel egyetértek, és jómagam is imádom a tejet.

  7. Haribol Rockxy!

    A ragasztóról… hát nem tudom… olvastad a Terlasz mit írt? :-)

    Tudod mi azért vagyunk Krisnások mert hiszünk Krisna (vagy Isten, ahogy tetszik) meg a lelki világ (olyasmi mint a menyország) létezésében. Nem hiszem hogy „ott” lennének gyárak, vagy hogy kellene valamit is gyártani.
    Ami az emberi élethez feltétlenül szükséges az mind a természetből jön. Gyárakban nem tudunk pl. élelmiszert előállítani, még egy tojást sem. (Ugye hol jár már a tudomány! Picivel a tyúkok mögött.)
    A teheneket meg direkt úgy teremtette Krisna (vagy Isten, ahogy tetszik) hogy több tejet adnak, mint amennyit a bocik megisznak. Talán hihetetlen de nálunk Krisna-völgyben van három üsző (szűz tehén) akik mind adnak tejet!

    De amúgy köszi hogy írtál, örültem neki.

    Viszlát.
    Bala

  8. Haribol Punyic!
    Stinget szereted? “be yourself no matter what they say” ne hagyd magad!
    De vigyázz mert ez egy krisnás oldal, ez is “papolás”.

    Amúgy jó huzatod van gratulálok!
    köszi
    Bala

  9. Haribol Norris!

    Köszi a pontosítást. Két kérdésem lenne.
    1. hol lehet ennek az állati homoszexnek utána nézni?

    2. „Úgy vélem, hogy az egyre terjedő emberi homoszexualitás mögött is egy ilyen folyamat lehet, ám az ember tudásban már túllépett ezen, és ha akarja, akkor ezen pároknak is lehet utódjuk különféle módokon, így kijátszva a természet szabályozó folyamatát.”

    -Ha az ember tudása már túl lépett ezen akkor milyen céllal próbáljuk kijátszani és kizsákmányolni a természetet? Mi a tudás célja?

    köszi
    Bala

  10. Szpánye máj 27th 2009

    Jómagam is lakto-vegetáriánus vagyok…de akarva akaratlanul is aggaszt a gondolat miszerint, milyen jogon fossza meg az ember a teheneket a szabadságuktól? Ezen elvek szerint pont a legszentebbnek vélt állatot korlátozzuk a legjobban, nem adva meg neki az önálló(TERMÉSZETES) életet? Nem is beszélve a nagyipari tejtermelésben résztvevő tehenekről…mi a helyzet velük? Ha tudjuk, hogy az a tehén “egész” életét (4-5 év) egy a természetes környezettől elzárt, sötét kis “börtönben” élte le (aki a halált is áldásnak vélné) és mi nagy vigyorral isszuk/esszük a különféle tejtermékeket…kíváncsi vagyok, hogy a “karma-bácsi” erre mit szólna?
    Ilyen(Karma) szempontból nem “tisztább” élet a sima VEGA(semmilyen állati termék) életmód?
    Nem állt/áll szándékomban senkit se megsérteni/sértegetni…csak egyszerűen a belső hang nem hagy nyugodni!
    Válaszaitokat előre is köszönöm!

    Hare Krisna

  11. Haribol Szpánye

    Igen végső soron minden összefügg ezért az első lépés után (hogy vegetáriánus lesz az ember) ujabbak is felmerülnek. A 200Ftos tej a tehenek lemészárolását jelenti, másképp egy liter tej a duplájába kerül. Vagy teheneket tartasz…. mint mi Krisna-völgyben.
    Ha nem ijedsz meg és tovább gondolkozol akkor azt is láthatod, hogy ez akár világforradalomhoz is vezethet egy ilyen modernnek titulált fogyasztói világban. Egy ilyen nagy változás ijesztően nagy kihívásnak tűnik pedig nem olyan nagy dolog ha a karma törvényével hasonlítod össze, mert egy világforradalomban (kiegyenesített kaszával scud rakéták ellen :-) ) több esélyed van mint a karma törvényével szemben.
    De nem kell kapkodni, a legfontosabb, hogy minden nap rendszeresen egy bizonyos ideig (léci min. napi 24perc) a Hare Krisna mantrát ismételjük. Ha emellett nem eszünk húst, nem használunk kábító mámorító szereket (húsipar, szeszipar, dohányipar !!) nem játszunk szerencsejátékot és nem élünk tiltott nemi életet (szórakoztatóipar) akkor a világ meg fog változni. Lehet, hogy külső szemlélő számára úgy tűnik majd, hogy gazdasági válság, és globális felmelegedés stb. volt az oka, hogy a világ megváltozott, de legalább nem minket szidnak majd :-)
    Próbáltad már ezt a mantrázást? Ha volna kedved kipróbálni, de bizonytalan vagy akkor gyere el a bhakti-jóga hétvégére. Egy hétvégéig úgy élhetsz mint egy szerzetes, és kipróbálhatod milyen az amikor 50 ember együtt mantrázik.
    (olvasd el mit írt erről a Balázs)

    köszi

  12. Szpánye máj 28th 2009

    Haribol Bala,

    Elfogadom a válaszod és köszönöm is egyben… a “mantra dolgot” pedig majd igyekszem beiktatni a mindennapjaimba! :)

    A Viszont “látásra”.

  13. Haribol Szpánye

    a “mantra dolgot” pedig majd igyekszem beiktatni a mindennapjaimba! A Viszont “látásra”.

    Szívesen viszontlátnám itt a véleményedet a mantráról 24 nap múlva
    köszi


Leave a Reply